Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü
Itt jársz: > Kezdőlap >

Rólam


Juhász Judit vagyok, a Tortastúdió megálmodója és ötletgazdája.

Röviden rólam, 2014-ben biológusként végeztem az Eszterházy Károly Főiskola biológia alapszakon. Még ebben az évben sikeres felvételt nyertem a Debreceni Egyetem, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karra, ahol 2016-ban élelmiszerbiztonsági- és minőségi mérnökként diplomáztam.

Az életemben mindig is nagy szerelem volt a sütés. A nagyszüleimtől kezdve a család legtöbb női tagja imád süteményeket készíteni, így hamar megtanulhattam egy-egy sütemény fortélyait. Sajnos, a tanulás és a munkám miatt a hobbim háttérbe szorult. A 2020-as év jelentette számomra a változást ebben a tekintetben, amikor is rádöbbentem, hogy valami kreatív dolog hiányzik az életemből.  A cukrászat számomra egy művészet, az önmegvalósítás egy formája. Ennek hatására 2020 szeptemberében beiratkoztam a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Dobos C. József Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola cukrász képzésre. A következő évben a kezembe is vehettem a cukrász bizonyítványom. Hamar kiderült, hogy nagyon jó döntést hoztam, mert a szenvedélyemmé vált az alkotás.

A Tortastúdió webáruház megalapításának a célja, hogy a hobbicukrásztól a végzett cukrászig mindenki megtalálja magának azt az eszközt, amely a sütéshez szükséges. Ennek érdekében szeretném folyamatosan bővíteni minőségi eszközökkel a webáruházat és szeretném majd saját márkás minőségi cukrászati élelmiszerekkel is bővíteni a palettát, amelyikből hiány van a piacon. Profi csapat van a segítségemre a mind az e-kereskedelemben mind a logisztikában, hiszen manapság már szinte lehetetlen egyedül egy webáruházat működtetni.

Mindenkinek jó sütögetést kívánok!